Idén ünnepelte volna Nicolae Ceauşescu 90. születésnapját, ami, ha nem ér véres véget a '89-es forradalommal, egész biztosan pompázatos, diktátori léptékű eseménysorozattal bontakozik ki. Végigkocsikázik az általa tervezett bukaresti városközponton az ünneplő tömeg előtt, és üdvözli Fidel Castrot, valamint sajnálkozik Kádár bajtárs korai halálán. Castronak gyorsan sajnálkozó arckifejezést plasztikáznak. 

Itt gördülne be akkor egy másik szál. (De nem a Pécsi szál, vagy a Szécsi Pál sem.) Míg Ceauşescu egy párhuzamos világban ünnepel, itt 15 évvel ezelőtt 3 kiskorú személy elindult, hogy a diákmunkából adódó lehetőségeket kiaknázva, szünidei zsebpénzre tegyen szert.

• tagret: végtelenül sok fotóalbum eladása ügynöki tevékenységgel
• location: Buda, kertváros

"Ibolya" néni megjelenése az audiovizuális térbe gyakorlatilag egy hidrogénbomba erejével és észrevétlen pusztításával vetekedett. A 3 kiskorú személy észre sem vette, hogy idétlen időkig időkerék csapdába került - csak álltak, és bármikor is kitekintettek gondolataik mélyéből, "Ibolya" néni még mindig beszélt. "Ibolya" néni úgy beszélt, mintha a szöveg, amit kiadott magából, egyedül az tartaná szinkronban a Nap-Föld távolságot, és keringetné a kisebb bolygókat.

"Ibolya" néni tanítónő volt hajdanán, kontyos, ősz hajú ! csokormintás otthonkában! de alatta fehér blúz. A protézise sokszor kotyogott valahogy beszéd közben. Ő nem az a faja nyugdíjas volt, aki azt mondja, mikor előreszegezett SZTK-s bottal átrohan a piroson, hogy  "Én nyugdíjas vagyok, nekem mindent lehet!" Nem. Habár biztosan volt neki is egy gurulósszatyra. De "Ibolya" néni arról beszélt, hogy egy vidéki iskola kis növendékei telis-tele szedték a mosdótálját ibolyával, és ez milyen mélyen érintette őt. Hosszasan sorolta, hogy mennyi volt kis tanítványával áll kapcsolatban,  és látogatják őt szeretettel, majd áttért az akutálpolitikai, s végül kitekitő jellegű, szenvedélyes beszédbe kezdett az erdélyi magyarság helyzetéről.

Bár akkor még nem hallottak a cunamiről, de elsöprő erejét valóban ehhez a természeti jelenséghez lehet csak hasonlítani, mint  hirtelenségét is. "Ibolya" néni ajkáról elpattanó tulajdonnév artikulációja megbicsaklott, és "Csaueasku, Csauesqúú" majd apró gyöngyszerű nyálak közül " az a szemét Csauesku" - mélyedt bele a téma gyötrelmébe. Az időtlen időt elnyelő generációs szakadék szája azonban visszavonhatatlanul kitárult, és elnyelte a tisztelet és neveltetés maradékát is, az összepaszírozot szájakon átszűrődött, majd kiteljesedett egy szemtelen hahota. Az egyik kiskorú az értékesítendő albumokkal csapkodta a térdét. Viszonylagos indiántáncot lejtett leplezetlenül.

Aztán "Ibolya" néni magára maradt az emlékeivel, tovább kűzdött a faluromboló diktátorral, ibolyák lepték el az apró kertes házát és a tanítványai tökéletes kiejtéssel szídták Ceauşescu-t, életben tartva az emlékét, egészen még vagy 15 évig, amikor is a 90. szülinapját ünnepelve végigkocsikázott a bukaresti esti utcákon a dombon álló márványvillájáig, és elmerült végleg a felejtésben.