Országos cimborámat vártam egy budai kiskocsmában. Kedd este, 6 körül a kocsmahivatal szinte teljesen tele volt, egy 3 főből álló társaság mellett találtam szabad asztalkát. Damaszt szalvétának álcázva magam - jobb híján, miután már az összes ismerősömmel értekeztem bármiről telefonon - hallgatózásba kezdtem.

A tőlem legtávolabb eső fiatalember beszélt éppen, de akkor még nem gyanakodtam. Éppen arról viccelődtek, hogy az APEH-nél milyen nagy az elvárás, a ipse barátnője ott osztályvezető, és marokszámra kapkodja be a pirulákat, kikészült a gyomra, nyáron mennek ellenőrizni a Balatonra... szóval nem cserélne vele.
Bezzeg ahol Ő dolgozik! Kimeszelnek 100 ezerért egy művházat, további százezerért tartanak megnyitót.. és még további százast tesznek zsebre jutalomként - nevet a másik két srác. Álom meló az államigazgatás.
Nyáron pedig mennek a német testvérfaluba EU pénzen. Egyszer a németek jönnek hozzájuk, aztán ők utaznak ki.
"De hogy kaptok erre pénzt?" Na, ezen magam is elgondolkoztam. A válasz nem váratott sokáig. (Néha azért a sörből is kortyoltam.)
"Be kell adni, hogy hova megyünk, hányan, mi lesz a program, és elküldeni Brüsszelbe. Ott azok kipipálják, és küldik a pénzt. Kábé egy millát!"
"És erre költitek el az EU-s pénzt?"
"Aha. A repülőjegyet is simán el lehet számolni. Mondjuk nem egy izgalmas hely. Laknak ott vagy kétszázan. Főleg traktorászok. Nincs túl sok közös témánk, elhihetitek. Én még németül sem tudok. Két napig csak ülök ott kukán és vigyorogok. És ez így megy négy éve."
"Na, az EU is egy sóhivatal!" A biciklisfutár küllemű srác vigyorgott. Az IT-s pedig bólogatott nagyokat.